Érzelmek kezelése

Az érzelmek kezelése olyan képesség, mely szocializációnk során alakul ki bennük. Ahogy cseperedtünk kisgyermek kórtól kezdődően remekül megtanultuk hogyan kell „nem érezni”, azt, ami fáj. Szinte teljesen elveszítettük a természetes érzelmeinkkel és a velük járó testi érzésekkel, érzetekkel való kapcsolatot. Védelmi páncélt öltöttünk, mely egyre vastagabbá vált az évek során. Tehát sokaknál nem is az a probléma, hogy mit is kezdjünk a dühünkkel vagy félelmünkkel, hanem első lépésként oda kell eljutnunk, hogy egyáltalán testi szinten érzékelhetővé váljanak. Vagyis képessé váljunk ÉREZNI. A természetes érzelmek velünk született, emberi létezésünk legnagyszerűbb irányjelzői, ha megtanuljuk ismét érezni, és „használni” őket, segítenek eligazodni, védenek, irányt adnak. Nem véletlenül „kaptuk” őket, ha rosszak, elfojtani valók, ártalmasak lennének valószínűleg nem léteznének.

Persze, már az alapoknál sok sebből vérzünk. Legtöbbünkben születésünk óta többé-kevésbé gátlásra, megvonásra kerültek a természetes érzelmek. Írásomban az érzések kezelésének 3 fő módját részletezem.



elfojtás
elfojtás
kifejezés
kifejezés
menekülés
menekülés
Elfojtás:
Valamikor a gyermekkorban megszületett bennünk az elhatározás: az érzelmeket el kell fojtani. Ez a leggyakoribb módja az érzelmeink kezelésének, lenyomunk, félretolunk egy érzést. Ez lehet tudatos, és lehet tudattalan. Megtanuljuk nem érezni, de attól az még „fáj” és dolgozik. És amíg ez nem kerül fel a tudatosságba, és nem kerül megértésre, majd oldódásra, addig tudattalan hiányként minden cselekedetünket ennek a betöltése fog vezérelni,  hajszoljuk a megnyugvást, így kerülve egyre messzebb a valódi érzelmi békétől, egyensúlytól, mert amitől félünk, annak az ellenkezőjét fogjuk hajszolva vágyni, ami egyre csak messzebb visz. Tehát ilyenkor fel kell tárni, hogy mi az az ÉRZÉS, amit nem akarunk érezni ÚJRA, amiket az elfojtással az elme a tudattalanban tart. (Mert az elfojtást az elme arra használja, hogy egy érzést a tudattalanban elfojtva, tagadva, és kivetítve tartson.) A félelem következtében elfojtjuk az impulzust, illetve az érzést, és tagadjuk a meglétét magunkban. Ahelyett, hogy éreznénk, a világra, és a körülöttünk lévőkre vetítjük ki. Úgy tapasztaljuk, mintha az érzés hozzájuk tartozna. Ők válnak ellenséggé, így keres és talál az elme mentséget, hogy megerősítse a kivetítést. Így okolunk magunkon kívül minden egyebet a problémáink miatt.

Kifejezés:
Ezzel a mechanizmussal az érzést kirekesztjük, mert kimondjuk, testbeszédünkkel kommunikáljuk, illetve nap mint nap „eljátsszuk”. A negatív érzés kifejezésre juttatása lehetővé teszi, hogy épp csak annyi belső nyomást engedjünk ki, hogy a maradékot már el tudjuk fojtani.  Sokunk van abban a tévedésben, hogy ha kiadjuk az érzést magunkból, az megszabadít tőle, pedig épp az ellenkezője történik, mert a kinyilvánítás hajlamos az adott érzést támogatni, illetve energiával ellátni. És az érzés kifejezésre juttatása csupán azt teszi lehetővé, hogy a maradék kiszoruljon a tudatosságból, és tudattalanul elfojtva „dolgozzon” tovább. Egyébként meg legtöbbször az ilyen kifejezés olyan, mintha a tükörképünkkel viaskodnánk. Sigmund Freud rámutatott, hogy az elfojtás a neurózis oka, ennek félreértelmezéséből adódik az a hibás következtetés, hogy a kifejezés a gyógymód. Ez a félremagyarázás felhatalmazás lett önnön vágyaink kielégítésére, mások kárára. Az amit Freud a klasszikus pszichoanalízisben valójában mondott, az,  hogy az elfojtott érzést megérteni, semlegesíteni és tisztítani kell és a szeretet és boldogság hajtóerejévé tenni. Tehát felelősséget kell vállalni az érzéseinkért, illetve amik történnek velünk „általuk”. Így ezekből olvasva tudjuk semlegesíteni őket, egészen addig, amíg már csak a pozitív érzések maradnak, és azok jutnak kifejezésre.

Menekvés:
A menekvés az érzések elkerülése figyelemelterelésen keresztül, ez a függőségek „melegágya”, beleértve pl. a munkamániát is. Az eszképizmus, mint a valóság elöli menekülés, a befelé figyelés elkerülésének társadalmilag megfigyelhető módja. Itt is a lényeg, hogy ne kelljen érezni. Az emberek bármire képesek, hogy tudattalanok maradjanak a fájdalmaikat, félelmeiket illetően, és általában meg vannak rémülve attól, hogy szembenézzenek önmagukkal, illetve a félelmeikkel. Pedig onnantól kezdve, hogy szembenéztem vele, már nincs hatalma felettem. Ezért van, hogy nagyon sokan rettegnek még szinte egy pillanatnyi egyedülléttől is. Így folyamatosan kényszeres tevékenységekhez nyúlnak, megfigyelhető a „mindig menni kell”, a „mindig csinálni kell valamit” jelenség. A menekvés ezen formái sokszor feszültséggel teltek, öröm nélküliek, mert kényszerből jön, célja, hogy a mélyben tartsa a tudatosan vagy tudattalanul elfojtott érzések okozta egyre növekvő nyomást. Egyre több energiát követel, és lesz mégis egyre hatástalanabb. Megoldást ebben az esetben is az érzés tudatos megértése, megélése, majd elengedése hoz. Ahogy folyamatosan „feltárunk”, és elengedünk a felgyülemlett nyomás csökken, és azonnal jobban érezzük magunkat.
 

Félünk ezektől a mélyben szunnyadó érzésektől, ugyanis nem tanultuk meg hogyan hozzuk fel a tudatosságba. És nincs tapasztalatunk  arról, hogy ha merünk érezni, milyen „egyszerűen” oldódnak fel a félelmeink és a fájdalmaink, ahhoz képest amilyen terhet és energiát igényel a mélyben tartva cipelni őket. Ebben a folyamatban remek segítség lehet a Módszer-byme metódus, mely út a lelki béke és a boldogság felé…

Kapcsolat
E-mail: lelkunkmelysegei@gmail.com
Telefon: +36 20 338 45 33
Skype: somorjai.krisztina
Cím
Somorjai Krisztina - tudatkutató
Szigetszentmiklós


Az oldalt szolgáltatja: wlap.hu